A fürdőkádak forgalmazásával foglalkozó Kádvarázs szaküzletben számtalan érdeklődő látogat el naponta. Hozzávetőlegesen a 40 százalékuk panellakásban éli életét. Gyakran elhangzik részükről az a kérdés, hogy milyen fürdőkádat érdemes vásárolni egy panellakásba? Mostani írásunkban erről osztunk meg néhány hasznos gondolatot.

Sarokkád
A panellakás fürdőszobáinak jellemzői

A panellakások fürdőszobáira jellemző, hogy belmagasságuk viszonylag magas, de szélességük általában 2 - 4 méter között mozog. Az építés során a klasszikus egyenes lemezkádak kerültek beszerelésre, ami lehetővé tette még egy mosdó és egy mosógép elhelyezését. Így a beszerelések után maradt egy kisebb mozgástér az emberek számára. A rendszerváltás után egyre többen úgy gondolták, hogy ez számukra nem megfelelő és a lemezkádak helyére zuhanyzófülkét vagy mini egyenes kádat szereltettek be. Napjainkra számos új lehetőséget álmodtak meg a lakberendezők, amelyek teljesen új köntösbe tudják öltöztetni egy panellakás fürdőszobáját. Az új irányvonalak között elég megemlíteni, hogy a mosógép számos helyen a konyhába került, így jelentős terek szabadultak fel a fürdőbe, amelyek lehetőséget biztosítottak új típusú kádak beszerelésére is.


Milyen kádakat választanak ma az emberek egy panellakásba?

A klasszikus lemezkádak már alig fellelhetők egy lakótelepi lakásban. Helyettük az akril egyenes kádak, sarokkádak és aszimmetrikus kádak lettek kedveltek a lakók körében. Nézzük meg őket részletesen.


Egyenes kádak

 Az egyik leginkább preferált kádtípus a panellakásokban az egyenes kád. Igazi előnye abban rejlik, hogy számtalan méretben kapható (pl: 140 *70 cm, 150 *75 cm, 180 *80 cm) és aki szeret zuhanyozni, az egy kádparaván segítségével ennek a fürdőzési szenvedélyének is hódolhat. Az egyenes kádak jól beépíthetők és a gyártók által képviselt minőség kifogástalan. A gyártók között olyan cégeket találhatunk, mint a Ravak, M-Acryl, Cersanit,  H2O, Riho,  Wellis,  Kolpa San, Kaldewei,  Niagara Wellness, Alföldi.


Sarokkádak

A sarokkádak egyik legfontosabb jellemzője, hogy minden oldaluk egyforma és anyagukat tekintve akrilból készülnek. Mióta megjelentek az aszimmetrikus kádak a gyártók kínálatában, ezen típusú kádak iránt megcsappant a kereslet. A vásárlóink nagy többsége a 120 * 120 cm változatot kereste, mert ez fért be a panel fürdőszobájába. A gyártók között olyan neveket találunk, mint a Ravak, Roltechnik, Cersanit, M-Acryl, Alföldi, Wellis, Niagara Wellness, Riho, H2O, Piramida, Kolpa San.


Aszimmetrikus kád

Az aszimmetrikus kádak az elmúlt évek során szépen kiszorítják a piacról a sarokkádakat. Napjainkra az egyenes kád mellett a második legnépszerűbb fürdőkád a panelházak fürdőszobájában. Igazi előnyük az egyedi formavilágukban és a gyártók által képviselt anyagminőségben realizálódik. Méreteit tekintve ez a kádtípus igen széles palettával rendelkezik. A panellakások tulajdonosai a 140 *90 cm, 150 * 95 cm változatból szoktak választani. A gyártók között az alábbi neveket találjuk: Ravak,  Cersanit , H2O , M-Acryl,  Kolpa San,  Niagara Wellness,  Wellis, , Riho.

Asszimetrikus kád

 

 

Tippek a fürdőkád vásárláshoz

Fürdőkádat nem minden egyes nap vásárol az ember. Pontosan ezért kell odafigyelni néhány apró részletre, amivel pénzt és időt tudunk magunknak megspórolni.

  • Mielőtt kiválasztjuk a kádat, mindig mérjük le a helyet a fürdőben, ahova szeretnénk beépíteni. Ezek után nézzük meg a kínálatot méret szerint.

  • Ha megvan a kiválasztott kád, akkor próbáljuk ki a valóságban. Így látni fogjuk, hogy kényelmesen elférünk-e benne vagy sem.

  • A vásárláskor feltétlenül érdeklődjük a beépítéssel kapcsolatos feltételekről, nehogy elveszítsük a garanciát.

  • A fürdőkád cseréjét érdemes a teljes fürdőszoba felújítás (csempe, járólap, mosdó csere) idejére időzíteni. Így elkerülhetjük, hogy többször keljen bontási műveleteket végezni a helyiségben.




Ha Ön panelházban lakik és kádvásárláson gondolkodik, keressen minket bizalommal elérhetőségeinken keresztül. Segítünk, hogy olyan kádat válasszon fürdőszobájába, amelyben szívesen megpihen egy nehéz nap után.